Őszi szüneti tánc tábor

Sok-sok érdeklődésnek köszönhetően ismét szervezek őszi szüneti tábort, magánfelügyeletet a gyerekek számára.
Rengeteg játék, móka és no persze fejlődés vár a táborozókra, felejthetetlen élményekkel térhettetek haza 😊 😊  

Időpontok:
Október 29, kedd
Október 30, szerda

Napi részvételi díj:  Forint
Két napos részvételi díj: Forint
Ott alvás:  Forint
** Akik az első napon vesznek részt és ott alszanak, nekik 10.00-ig tart a felügyelet, amennyiben 10.00-ig nem tudtok értük jönni úgy teljes napnak megfelelő összeget szükséges fizetni és minden programon részt vehettek.(Túljelentkezés esetén a hétfői napot talonba megtartjuk)

Helyszín: Budakeszi
Foglaló: Forint, mely nem megjelenés esetén nem jár vissza.
Előzetes bejelentkezés szükséges és a részleteket jelentkezés után küldök ki(pl helyszín)
Az igényeket előre szükséges leadni, a pontos érkezési és távozási időponttal.
Számlaigényt is szintén előre szükséges jelezni.
A helyek jelentkezési sorrendben kerülnek kiosztásra.

Maximális létszám: 15 fő

A mini őszi napközis tábor ára tartalmazza:
tánc edzéseket
meleg ebédet, uzsonnát
csillámtetoválás festést,
kézműves programokat,
Just Dance
Kiskutyusommal való játékokat, Tapi úr 😄
Twister, csocsó, vetélkedők...stb
a táborozók választják ki a programokat 😄Reggel 6.30-tól lehet érkezni és akár 17.00-ig is kérhető az ügyelet.
Érkezés, távozás igény szerint a megadott időintervallumban
Fő tábor idő: 9.00-15.3017.00- után egyéni felügyeletet is van lehetőségetek igényelni
2.000 Forint / minden megkezdett óra

Az őszi napközis táborban szokás szerint rengeteg játékok, színezők, táncolások várnak a résztvevőkre , akárcsak a tábori ott alvós pizsamapartyjaimon, amit imádnak a táncosok és természetesen én is 😄 😊 😄
Tündéri kiskutyám is a program része igény szerint, Tapi úr 😊 😋 😋Elsősorban azok számára ajánlom a tábort, akiknek gondot okoz a gyerekek felügyeletének megoldása az őszi szünetben, továbbá akik sokat táncolnának és új barátokat szereznének, valamint kifejezetten a versenyzők számára extrán ajánlott, mivel kellő időnk lesz- TELJES NAPJAINK a versenyekre felkészülni.

Azon csapatok, akik teljes létszámmal vesznek részt a táborban, vállalok magánedzést számukra.A jelentkezés érvényes
1, foglaló (vagy a teljes összeg) befizetésével és 
2,a jelentkezési lap beérkezésével válik véglegessé.
www.fashionszofi.com/osz
Jelentkezési határidő: október 18, péntek
Várom a jelentkezéseket az őszi táboromba 😊

© Copyright 2023 4M Dance Company - Minden jog fenntartva!
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el